2009. december 31., csütörtök

Boldog új évet kívánok!




Szántó Attila: Kívánok Neked


Szép napokat, kevés szelet,
álmodozó kék egeket.
Kacaj gyöngyöt egy füzérrel,
jó kedvet sok-sok szekérrel.

Három tündért, jóakarót,
az ágyadra szép takarót.
Meleg pitét asztalodra,
piros tűzet a kályhádba.

Szép szerelmet egész évre,
barátságot, saját képre.
Isten csókját homlokodra,
virágokat kalapodra.

Igaz utat, jó szerencsét,
háromkirályi köszöntést.
Tücsköt, fecskét, szép gerlicét,
kenyérrel teli kemencét!


Minden rendszeres és erre látogató olvasómnak boldog új esztendőt kívánok!

Segítség


Vera, az öcsém barátnője (a fényképen ő látható Mimivel, és ő az, aki a szép fülbevalót készítette :)) ) most írja a szakdolgozatát, amelyhez egy kérdőívet állított össze. A téma: az anyák és gyermekük közötti kötődés.

Kedves rendszeres és erre vetődő olvasóim! Ha van egy kis időtök, és szeretnétek segíteni Verának, töltsétek ki, legyetek szívesek, az itt található kérdőívet!

Segítségeteket előre is köszöni, köszönöm, köszönjük! :DDD

Mézes szilveszterre

A csajok ma kitalálták, hogy süssünk apucinak süteményt. Aztán körülírták, hogy mire gondoltak: olyant süssünk, amit ők szoktak kilyukaszatni, és karácsonykor is csináltunk. :)) Ez volt a mézes.
Így hozzáfogtunk mézest sütni... szilveszterre...apucinak.... :DD Na, persze... mintha ők nem szeretnék a mézest... :DD

Nekem nem volt sok kedvem ehhez, de ők olyan lelkesek voltak.... Így kerestem egy köztes megoldást. A szokásos adag felét készítettük el, vékonyabbra is nyújtottam a tésztát( ez mondjuk véletlenül sikerült így), és nem díszítettük a kész darabokat, csak sütés előtt dióval vagy mogyoróval. Végül azért mindenki jól érezte magát: a csajok a sütés miatt, Gyuri a süti miatt, én meg azért, mert jó volt nézni őket!! :DDD







2009. december 30., szerda

Sütöttem



Igaz, hogy karácsonyra sütöttem ezt-azt, de úgy látszik nem eleget, mert a családom ma este már nem talált magának "semmit". Így sütnöm kellett valamit este vacsira. Emellett a sós kiflicske mellett döntöttem, mert könnyű és finom. (És inkább sósat sütöttem, mint édeset - vacsira.) Általában a csajok is segítenek tekergetni a kifliket, de most ugróiskoláztak a szobájukban. :)))

Az elkészítés egy kicsit máshogy történt, mint szokott... Épp amikor hozzáfogtam, Zita barátnőm hívott. Nos, ha vele trécselek, az nem 10 perc, de nem is 20... :)) De azért ügyeskedtem, mert közben a kalács is haladt! (Beszélgetni is akartam, meg sütni is!!! :D) Igaz, csak az egyik kezem volt szabad, de megoldottam. Nem lett olyan szép a tészta, mint máskor, de az íze ugyanolyan volt. Gondolom, a családom is így érezte, mert eredetileg 2 nagy tányérral volt, de fényképezni már csak az egyiket tudtam... :))

2009. december 27., vasárnap

Fülbevaló

Ezt a szépséget (is) karácsonyra kaptam Verától és Tomitól - persze nem az öcsém készítette! :)) (Vera egyébként nagyon kratív!! )
Annyira örülök enneka fülbevalónak: gyöngy is, ékszer is.. :DD Mi más kell még? :DD
Köszi Vera!!!!

Gyuri alkotott

Gyuri nagyon kreatív, ha van ideje. Mostanában pedig van... (A munkanélküliségnek is van előnye...)
Ezeket a hatalmas hópelyheket a lányoknak készítettte, hogy a szobájukban essen a hó. :DD
Egyelőre csak Mimi ágya fölé kerültek pelyhek, de már Zsuzsó is leadta a rendelést. Igaz, ott több helyet kell szabadon hagyni, mert oda szoktunk vetíteni. :)))



Annyira tetszenek a gyöngyből készült dolgok, hogy egyre inkább úgy gondolom, meg kellene próbálnom. Ezt itthon is hangoztattam... Ennek az lett az eredménye, hogy Gyuri valamelyik nap meglepett ezzel a pillangóval!! Ő is most próbálta először. :D Szerintem egész jó lett.
Úgy tűnik, nem fogok egyedül maradni a gyöngyös próbálkozásaimban! :DDDD






Régebbi ígéret

Ezek az ajándékok Tiffany-Andi ajándékláncában Krisztinának készültek, de a játékszabály az volt, hogy csak Szentestén nyitható ki a csomag. Eddig én sem raktam fel képet, de most ezt pótolom. :) (Bár lehet, hogy Krisztina nem is jár erre. :) )

Csipeszfigurák :)


Ez a teljes csomag. :D (A két gipszfiguráról nem lett jó a kép - mikulás és egy angyalka.)




Szarvasok a gyerekeknek.






Poháralátét a szülőknek. :D
Remélem, minden épségben megérkezett, és sikerült örömteli perceket okoznom!!

Ajándékok - még :)










Ezek az asztaldíszek készültek még az utolsó pillanatban.

A nagyobb anyukámé lett, a két kisebb a mi asztalunkat díszítette.















Ezt a terítőt Verának, az öcsém barátnőjének csináltuk. Gyuri is segített: a fák kivágása férfiaknak való feladat! :D A többivel én is elboldogultam.

Remélem, tetszik neki!!











Ez a szegény díszecske majdnem lemaradt a bemutatásról. Zita barátnőmnek készült, aki nagyon imádja az asztaldíszeket.
Remélem, ez sem okozott csalódást!

Csomagok

Ezt a hatalmas-hatalmas csomagot Kathától kaptam, latinka ajándékláncában. Annyi ajándék volt benne, hogy alig bírtam egy csomóban lefényképezni!!! Rengeteg és sokféle meglepi... A lányaim is találtak benne maguknak valót. Persze legszívesebben az egészet elkérték volna... :DDD Minden egyes daradhoz fűztek valamilyen megjegyzést, hogy ők azt mire használnák, ha nekem nem kellene... :)))



Ezeket a szépségeket Tiffany-Anditól kaptam, hiszen ő is indított egy karácsonyi ajándékláncot. A gyertyatartó isteni illatát sajnos nem adja vissza a kép... Pedig annyira jó!!!! Az angyalkát a lányok szappanos angyalkának nevezik, mert annyira sima, fényes... :DDD Eddig még nem sikerült meggyőznöm őket, hogy az nem szappanból van. :))))
A játék része volt az is, hogy a csomagot csak Szenteste lehet felbontani. Sikerült kibírnom!!!! - nagy nehezen.... :)) Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Katha ajándékát is csak akkor bontottam fel. Egyébként 23-án kaptam meg, így ezzel nem kellett sokat várnom! :DDD Nagyon-nagyon kíváncsi voltam mindkettőre, de annyira szeretem a meglepetéseket, hogy vártam.... :)))

Andi, Katha! Köszönöm!!!! (Ha jártok erre egyáltalán.... :)) )

Ajándékok a suliból :)

Én is kaptam ajándékot tipikostól!!!
Ezeket pedig latinkától!!


Az ajándékokat persze úgy készítették, hogy a lányaim is részesültek a jóból!!! :D Köszi nektek!

Ajándékozás a suliban

Tipikosnak készült ez a figura, mert annyira megtetszett neki korábban. Igaz, nem kimondottan téli állat a méhecske .... :) (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a méhecskét is Gyuri csinálta. :))) ) Ezen kívül még egy papírből készült fenyőfát is kapott tipikos.





Ez a kis csomag latinkáé lett: 6 db szarvasos poháralátét és egy kis fenyő. Ehhez az ajándékhoz nem volt semmi mintám, csak kitaláltam, mi hogy legyen.... :DD
December 22-én voltunk utoljára dolgozni, így ezen a napon ajándékoztuk meg egymást. (Persze nem mindenki mindenkit. :))) )

2009. december 20., vasárnap

Játék egy határidőnaplóért!



Sabee játékot hirdet ezért a határidőnaplóért! Szerintem tök jó!

2009. december 17., csütörtök

Csomagot kaptam!!!

A címeket letöröltem.... A csomagon persze rajta van. :))))


Amikor hazaértem, örömmel láttam, hogy már meg is érkezett Tiffany-Anditól a csomag. (Csak tegnap adta fel.) Zsuzsó egyből fel szerette volna bontani, de én nagyon erős voltam - lelkileg - , és nem engedtem neki. Inkább lefényképeztem... Aztán később Andi blogjában olvastam, hogy bontsam fel, mert van benne olyan ajándék, amit már láthatok. Azt a gyors rohanást, csomagolástépést látni kellett volna... :DDDD A karácsonyra szánt részből, részről nem sikerült kiderítenem semmit:DDDD De a külön meglepit megtaláltam, nagyon tetszett!! (Képet majd a többivel együtt teszek fel.) :)





Igyekszem nagyon türelmes lenni. Nagyon szeretem a meglepetéseket, így azt hiszem, tudok várni.... :DD

Rajzverseny







Ma volt a rajzverseny eredményhirdetése. Zsuzsó II. lett az egyik művével (A tizenkét varjú).
Egyébként én is erre szavaztam volna. Mondtam is itthon, hogy ha nyer valamit, biztosan ezzel a képpel fog. Ritka eset ugyan, de jó volt a megérzésem. :))
Bartos Erika egyik könyvét kapta ajándékba. Fülig ért a szája, amikor meglátta, mert nagyon imádja ennek az írónőnek a könyveit. :DDD

2009. december 16., szerda

Ajándékok

méhecske fakanálból
méhecskék csipeszből
gipszfigurák, fenyőcsipesz szaloncukorral


terítő+a fenti ajándékok (Ez a teljes csomag.)


Ma végre sikerült feladnom az ajándékokat a postán. Igaz, jóval tovább tartott, mint máskor, mert az új rendszert - amire átálltak - a dolgozók még nem nagyon ismerték... De nagyon türelmes voltam. :))
Ezeket az apróságokat Méhikének küldtem. Neki kellett ugyanis ajándékot készítenem latinka ajándékláncában.
A teljes igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nem teljesen egyedül csináltam mindezt... Ugyanis miközben tervezgettem, válogattam, hogy mit is készítsek Méhikének, Gyurit teljesen elvarázsolta a fakanalas méhecske, és azt mondta, ő azt mindenképp megcsinálja:)))) Így abban én csak annyira működtem közre, hogy az alapanyagokat összeszedtem neki.
Közben persze a lányok sem tétlenkedtek, mindig jöttek, hogy miben segíthetnek.... Leginkább a gipszfigurák készítésébe akartak bekapcsolódni. :) +természetesen ők is szeretnének ilyeneket - mindegyikből :D
Igyekeztem, igyekeztünk, hogy Méhikének örömet szerezzünk. Remélem, sikerül!!
Tiffany-andi ajándékláncában Krisztinának küldtem csomagot. A tartalmáról azonban csak később tehetek fel képet, mert a játékszabály úgy szól, hogy csak karácsonykor szabad megnézni, hogy mit is kaptunk, kaptak :) Én is izgulhatok addig... Tetszik majd neki, amit küldtem??? :))











2009. december 15., kedd

Rajzok

Zsuzsó az 1. rajzverseny eredményhirdetésén.
A két medvebocs meg a róka c. meséhez készített rajzot.Ez akkor a II. helyre volt elég. :)

Ez Mimi rajza. Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack c. Benedek Elek -meséhez készült. Ez a mese a nagy kedvenc!!! Kb. 150-szer meséltük már. :))


Ezek pedig Zsuzsó rajzai:
Benedek Elek: A só



Benedek Elek: A király nyulai




Benedek Elek: A tizenkét varjú





Benedek Elek: A kerek kő






A csajok egyik kedvenc időtöltése mostanában az, hogy "illusztrációt" készítenek az általam épp felolvasott meséhez. Az ötletet egy régebbi rajzpályázat adta, de annyira belejöttek -főleg Zsuzsó-, hogy a mostani versenyre többet is rajzolt.
(Az előző versenyen Zsuzsó II. helyezést ért el. Nagyon boldog volt!! Gondolom a helyezésnek és az ajándéknak is köszönhető, hogy ennyire "rákattant" most az ilyen jellegű rajzolásra. Én egyébként nem bánom. :)) )
Ennél a versenynél -ma volt a határidő a rajzok leadásának - az volt a feladat, hogy Benedek Elek meséihez kellett rajzokat készíteni. A mesét mindenki szabadon választhatta ki.

Nagyon élvezték a "feladatot", de az eredményhirdetést is nagyon várják!! :DD







Adventi naptár




Végre felkerültek a fényképezőből a képek a gépre, így meg tudom mutatni, hogy milyen adventi naptáruk van a csajoknak.

A középső, nagy naptár latinka keresztszemes munkája! Szerintem olyan szuper!!
Egyszer régen (kb. 2-3 éve december végén) mondtam neki, hogy szeretnék majd a csajoknak csináltatni egy keresztszemes adventi naptárt. Aztán persze én ezt közben teljesen elfelejtettem... De szerencsémre ő nem, és a következő évben meg is csinálta. Pedig addig majdnem egy év telt el ... :)))
Azóta minden éveben a férjemmel becsomagolunk 24 meglepit, de mindegyik csomagban 2-2 db van, hiszen 2 lányunk van. Olyan élvezettel bontogatják, és eddig még eszükbe sem jutott, hogy az egészet egyszerre egyék meg... Meddig lesz ez így? :DDD
A naptár szélére csipeszfigurákat tettünk, a csajok így dekoráltak. :)
A latinkás naptár két oldalán az egyik rokontól kapott bolti, csokis naptárokat helyeztük el.
Olyan jó nézni, amikor izgatottan, gyorsan vacsoráznak, hogy utána nyitogathassanak! Így a vacsora is gyorsan elfogy, bármi legyen is! :DD

Köszönet

Mint már korábban írtam, latinka sokat segített e blog elindulásában. Ám az is igaz, hogy nekem olyan kérdéseim is voltak, amelyekhez más segítségét is igénybe kellett vennem. Persze azt a "mást" megtalálni nem volt olyan nehéz, hisz van nekem egy informatikus öcsém, akit elég gyakran zaklatok számítógépes kínjaimmal. De még biztos nem mentem nagyon az agyára, mert mindig segített. :)))
Most is őt kértem meg, hogy állítsa már be az időt, mert teljesen mást mutat, mint a tényleges időpont. Kiderült, hogy másik időzóna volt beállítva.... :S (Vagy valami ilyesmi.)
Aztán a számláló megjelenítésével sem boldogultam. Igaz, állítólag már regisztráltam, amikor keresgéltem, de mivel az egész oldal angolul van, nem mertem semmi véglegeset kialakítani. :(( ( Tanulni kellene angolul - kicsit többet. ) Aztán ráadásul kaptam még Tomitól hulló hópelyheket is!!! Nekem nagyon tetszik :)! (Az érdekes, hogy ha Mozillával nézem, nincs hóesés, Explorerrel van. )
Biztos lesz még ilyen-olyan bajom... Biztos meg fogom még őket keresni... Biztos segíteni fognak(?)... :))))

Köszönöm!!! :)

Posta=Düh

Annyira mérges vagyok!!!! Nagyon siettem az ajándékláncos csomagjaimat elkészíteni, de nem sikerült feladni, mert a postán ma csak délig dolgoztak. :(((((( Persze ez csak akkor derült ki számomra, amikor 1/2 5 körül odaértem.
Pedig siettem, igyekeztem, 4 óra után pár perccel készen lettem. A csomagolással már kapkodtam, mert 4-re az oviban kellett volna lennem Mimiért. Zsuzsó persze mellettem duruzsolt, hogy szegény Mimi biztos az utolsó lesz... De örültem ennek a megjegyzésnek... :D Szóval gyorsan becsomagoltam mindent, rohanás az oviba. Tényleg az én gyerekem volt az utolsó... :( Bár ő remekül szórakozott, mert ma volt a karácsonyi ünnepség, kaptak új játékokat, és ekkor már rajta kívül senki más nem akart velük játszani. :))
Miután sikerült az oviból eljönnünk, rohantunk a postára (kocsival rohantunk :) ). De mint írtam, fölöslegesen... :S :(((((
Majd holnap!!!!

2009. december 13., vasárnap

Hétvége

Annyi mindent szerettem volna ezen a hétvégén csinálni, de a felével se végeztem. A lányok szombaton anyósoméknál voltak, így a párommal kettesben :) szétnéztünk a karácsonyi vásárban, mely a művelődési házban volt. Aztán főztem, pakoltam stb. Mire hozzáfogtam a még hiányzó ajándékok elkészítéséhez, 2 óra is elmúlt. :S 5-kor meg már mentem a csajokért. Vasárnap is a házimunka után kb. 2 órám maradt... Száz szónak is egy a vége, még mindig nem végeztem... Igaz, már csak apró kiegészítések kellenek, holnap este igyekszem befejezni. Muszáj is, mert kedden postázni szeretném a csomagokat Méhikének (latinka ajándékláncában) és Krisztinának (tiffany-andi játékában). Szívesen mutatnék képeket, de inkább majd később. :)
(Arról nem is beszélve, hogy először még annak a technikájára is rá kell jönnöm. :) )

2009. december 12., szombat

fejléc :)

Próbáltam valami normális képet keresni a gépemen, amelyen a csajokkal együtt vagyok... Nos, csak ezt találtam- egyelőre. (De nem adom fel, lesz ez még jobb is!)
A fotó ezen a nyáron készült Kápolnásnyéken. Na jó, a csajokon és rajtam kívül Vörösmarty is látható. Persze megoldhattuk volna úgy is, hogy Vörösmarty fényképez, és Gyuri (a férjem) áll mellém! :D (Bocs!)

2009. december 11., péntek

Próbálkozások

Annyira igyekszem szebbé, jobbá tenni ezt a blogot, de nem nagyon akar sikerülni. Nem tudom beállítani az időt (valami teljesen más időpontot mutat, mint a valódi), a számlálót, az oldalsávon szereplő képek, adatok sorrendjét... stb. :(
Ha jár erre valaki, adhatna tanácsot! :)

Arra már rájöttem (latinkának köszönhetően), hogy hogyan tudok képet, linket beilleszteni, hogy tudom a hátteret változtatni. :) Persze ez is haladás... de olyan türelmetlen vagyok. :D Szeretnék mindent egyszerre! :DDDD Tudom, tudom... ez soha nem lehetséges. :)

2009. december 10., csütörtök

A kezdet....

Lassan járj, tovább érsz!... Ha ez igaz, akkor nagyon messzire el fogok érni. Már egy ideje ugyanis barátkozom a gondolattal, hogy legyen saját blogom ( és ne csak a a másokét olvasgassam), de nem tudtam rászánni magam. Aztán az én kedves barátnőm, latinka, segített a kezdő lépéseknél. :D Köszi!!
Hogy milyen gyakran lesz időm írni? Nem tudom. :) Majd meglátjuk...