Ismét győztek a pesszimisták....
Reggel, amikor meg akartuk etetni
Szimatot, már nem tudtuk, mert.... nem élt.... :(((((((((((
Tegnap este már kicsit bágyadt volt, de azt hittük, csak melege van. Gondoltam, ha reggel még ilyen lesz, akkor elvisszük a dokihoz Gyurival....
Szörnyű érzés volt ott állni a ládája mellett, közben nem mutatni mit érzek, mert persze Zsuzsó is velem volt, és vele kellett törődnöm, hisz teljesen kiborult. Próbáltam nyugtatni, de nem voltam valami meggyőző.... hogy is lehettem volna?????!!!!! Én magam sem tudtam felfogni...
Aztán Gyuri ásott neki sírt a fa alatt, ahol a nappalokat töltötte, csinált neki keresztet, a lányok pedig virágot hordtak a sírra. Olyan szörnyű volt látni, hogy mennyire szenvednek, szenvedünk...
Próbáltam elterelni a gyerekek figyemét, hogy majd nyomtatok nekik képet Szimatról, hogy varrok nekik nyuszit... Nem sok sikerrel....
Délután a barátnőjühöz megyünk, remélem, ott felvidulnak.
Volt egy jelenet ma, amit nem hiszem, hogy hamar elfelejtek: Zsuzsót nyugtatom, mondom neki, hogy Szimat már biztos az angyalok között van, nem fáj neki semmi, boldog. Erre Zsuzsó: "Lehet, hogy ő boldog, de én egyáltalán nem, nekem nagyon rossz...." Közben nézett rám hatalmas szemekkel, és folyt a könnye....
