2010. június 12., szombat

Jó volt...

Múlt hétvégén szuper szombatunk volt!!! Az egyik közeli falucskában remek programot találtunk. A helyiek már néhány éve május végén - június elején a gyerekeknek szentelik az egyik szombatot. Most a népmesék világába kalauzoltak bennünket, a gyerekeknek különböző feladatokat kellett megoldaniuk egy-egy népmeséhez kapcsolódva. Ott volt Lúdas Matyi, az Ördög, a rátóti csikótojás, az égig érő fa, a hétmérföldes csizma... Annyira ötletes, szórakoztaó volt, hogy sajnáltam, hogy csak hét állomás van. A feladatok teljesítése után mindenki kapott a tarisznyájába (a bejáratnál névre szóló tarisznya került minden kicsi nyakába) egy-egy "aranyat", amit a végén ajándékokra lehetet beváltani! :)
Persze az akadályok leküzdése után sem unatkoztunk: lehetett gyöngyöt fűzni, fát faragni, karkötőket, tűzzománc ékszereket készíteni, ugrálóvárazni, rohangálni:) Közben a színpadon különféle programok voltak: zenekarok, táncosok, énekesek.
De hogy ne csak a lelkünk lakjon jól, délben ebédet is lehetett venni, amelyben - a gyerekek nagy örömére - palacsinta is volt!
Délután is folytatódott a mulatság: jöttek a tűzoltók, rendőrök, volt kamion, traktor, lufihajtogató bohóc, vattacukor, közös zenélés.... Még felsorolni se tudom mindet... :))
Nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekek -természetesen- haza se akartak jönni, de annyira elfáradtak, hogy már nem nagyon maradt erejük a tiltakozásra, amikor felvetettük, hogy induljunk...

Köszönet a szervezőknek!!! (Bár nem hinném, hogy olvassa ezt a blogot valaki közülük! :D)

Íme néhány fénykép:

Tűzzománcok, amelyeket mi készítettünk (mind a négyen):






Mimi lánca (a lelkesedés nagy volt, de a befejezéshez azért én is kellettem...):


Zsuzsó lánca (neki Gyuri segített, mert látta, hogy mindkét láncot nem tudom egyszerre fűzni...):



A bohóctól a csajok virágot kértek (a kép már otthon készült):






Közös zenélés a Pogácsa együttessel:




Az ugrálóvárnak mindig nagy sikere van...




A fafaragást először Zsuzsó próbálta ki, de ezt látva Miminek is oda kellett menni és faragni....




Készülnek a láncok:




Felmászni az égig érő fára.... (ez volt az egyik feladat):


Nem félünk az Ördögtől! ( Akkor engedett el, ha kitöltöttünk egy mesékkel kapcsolatos totót! :) )




9 megjegyzés:

  1. nem is meséltél róla,pedig feldobhattál volna egy kicsit a héten:)))

    VálaszTörlés
  2. Bocsi... De ez a hét olyan rohanós, zűrzavaros volt...
    Meg legalább kibeszélted magadból azt, amit ott nem lehetett. :)))))

    VálaszTörlés
  3. Hol volt ez?? Legközelebb én is szeretném!!!:-))) Nagyon jó lehetett!!!!

    VálaszTörlés
  4. Hevesvezekényen volt. Állítólag július 1-jén is lesz valami hasonló... :)
    Tényleg nagyon jó volt!!!!! :))))

    VálaszTörlés
  5. Hát, ez isteni! Én is elmentem volna!:) Ilyen tűzzománc medált szeretnék Tőled nyerni, ha véletlenül felteszel néhány kérdést a "Csendsziget"-ben és én legalább hármat kitalálok, jó?:) Éppen tegnap voltam egy tűzzománc kiállításon és beszéltem a művésznővel, szeptembertől mehetek hozzá tanulni...Azt nem mertem megkérdezni,mennyiért..:(
    Szóval, szép nap lehetett, klassz program!

    VálaszTörlés
  6. Ildi! Rendben, tiéd lesz az egyik medál! :)

    VálaszTörlés
  7. Tündér vagy, de csak vicceltem! Nem képzeled, hogy a gyerekek elől elküldöd!!! Eszedbe ne jusson, mert megharaxom!:( Egyébként, nagyon várom, hogy mikor teszel fel kérdést a "Csendtsziget"-re/be! Így az érettségi táján úgy megzavarodtam ezekkel a toldalékokkal, vagy mikkel...:)

    VálaszTörlés
  8. Ez igazán remek nap volt nektek!
    Helyesek a kislányaid :)

    VálaszTörlés
  9. Ildi! Nem a gyerekek elől küldöm el... :))

    Kati! Tényleg szuper volt!!! Köszi! :))

    VálaszTörlés