2010. szeptember 1., szerda

Variációk egy témára

Zsuzsó ma kezdte a sulit, így az elmúlt napokban volt mit tennem. Gondoltam, a szükséges zsákokat majd megvarrom én. Szerencsémre Rita a szakkörön épp ilyen zsákok leírásást mutatta meg. Így készült három is: egy tornazsák, egy a technikához szükséges holmikat őrzi, egy pedig a tisztálkodási szereket. Az első kettő béléses, melyhez a bélést az általunk befestett anyagokból választottam. A harmadik a Diustól vásárolt anyagból készült. Mindegyikre rákerült a Zs betű is, szintén az általunk festett anyagból. (Nem applikáció, csak rávarrás. :))
Természetesen az ovis Mimi sem maradhatott ki, neki is varrtam egyet, sőt övé volt az első. Az ő tatyója is béléses. Neki ugyan most nincs szüksége rá, de így boldog, hogy ő is kapott, neki is varrtam.
A bejegyzés címének adhattam volna Az első fecskék címet is, hisz ezek voltak az első darabok, amelyeket géppel varrtam....










5 megjegyzés:

  1. Ez szerintem már applikálás!!! Én legalább is annak mondom magamban! Nagyon klasszak és nagyon ügyes-gyors varrónő vagy!!! Ennyit csinálni egyszerre!!! mondom én, hogy belejössz!!!!!:-)))))

    VálaszTörlés
  2. Ez aztán a gyors munka! Ráadásul minőségi! Csodaszép mind!:) Mire Rita bebörrenti a szakkört, már mindenkit lekörözöl, annyit gyakorolsz!:)
    Eddig olyan egyformának tűntek a lánykáid és most, ezeken a képeken látom, hogy mennyire más a kis arcuk!:)Nagyon helyesek!

    VálaszTörlés
  3. Norono! Köszi! :)

    Dius! Rendben! Akkor már nem küldöm el külön. :)

    Csilla! Köszi! Azért gondoltam, hogy ez nem applikálás, mert nincs alatta vetex, és az öltések sem olyan sűrűek. :)

    Ildi! Tényleg gyorsan kész lettem, persze a képeken azért nem mutogattama hibákat. :) Pedig nagyon igyekszem...
    A lányok szerintem sem egyformák, bár nagyon sokan ennek elllenkezőjét mondják. :)

    VálaszTörlés