2010. június 28., hétfő

Nyaraltunk

Mint korábban írtam, lehetőségünk adódott, hogy két hetet töltsünk Sopronban. Igaz, ebből csak az egyik hetet (június 19-25.) tudtuk igénybe venni ilyen-olyan okok miatt (Gyuri munkanélküli, így nem nagyon volt "kedvünk" nyaralni...)
Mielőtt indultunk, igyekeztem minél több dolgot főzni, fagyasztani, hogy ott egyszerűbb, olcsóbb legyen a helyzet. Reménykedtem benne, hogy az idő legalább kegyes lesz hozzánk, de nem így lett. (A csajok a strandolást várták, de ahhoz nagyon hideg volt.) Érdekes, hogy máskor mindig bepakolok kabátot, pulcsit, melegebb ruhákat, kártyát, társasjátékot, most alig-alig... Én sem értettem magam, hisz az időjósok előre megmondták, hogy ne számítsunk jó időre... Most valahogy nem akartam tudomásul venni.... (ezek szerint)

De találékonyak voltunk, igyekeztünk a csajoknak (és magunknak) minél több programot szervezni:

Először sétáltunk (volna) Sopron főterén, de azt épp átalakítják, felújítják, így inkább akadályverseny volt: gödröket kerülgettünk, kőhalmokat léptünk át stb. Mimi és Zsuzsó azért itt is tudott pózolni!!! :)



Megérkezésünk napján volt a múzeumok éjszakája. Természetesen - mit nekünk majd 5 órás kocsikázás - nekivágtunk az éjszakának. De nem bántuk meg!!! A gyerekek aludtak a kocsiban délután, így viszonylag sokáig bírták (fél 1 körül értünk vissza a szállásra). Két múzeumba jutottunk el: az erdészetibe és a bányászatiba.
A lányoknak sikerült egy vaddisznóval is találkozni....


Aztán megérkeztek a törpék a bányából...









Az est folyamán lehetett fűrészelni: a lányok egy hatalmas fűrésszel próbálkoztak, persze aztán apukának is be kellett segíteni, hogy sikerélménnyel záruljon a megmozdulás. Voltak fából készült játékok, amelyekkel természetesen játszani is lehetett. Zárásként pedig két koncertet is meghallgathattunk (szintén a múzeumokban) - a csajok persze elviseltek volna még egy harmadikat is...
Másnap ellátogattunk Nagycenkre: megnéztük a Széchenyi-kastélyt (pontosabban csak a parkot és a kertet - itt is felújítás, átalakítás volt....)







Találtunk a ketben olyan hatalmas fákat is, hogy a lányok eltörpülnek mellette.




Ha már Nagycenken jártunk, megnéztük a kisvasút szabadtéri kiállítását is.







Jártunk Fertődön is, ahol először - kastély közelében- vele találkoztunk:





Sajnos ezt a kastélyt is csak kívülről tudtuk megnézni, illetve a hatalmas kertet szemléltük még meg.



Mivel Ausztria annyira közel van, nem hagyhattuk ki... Kismartont válsztottuk, megnéztük az Eszterházyak kastélyát.






A szállásunk gyönyörű környezetben volt, hegyes, erdős vidéken, egyértelmű volt, hogy túrázni is mentünk. Kicsit várni kellett a megfelelő időre, de megérte. A lányok örömmel vetették bele magukat a "vadonba". Kiválasztottak egy-egy jelzést, azon mentünk végig. Ők mentek elöl -természetesen felváltva - időnként hátra-hátraszólva, hogy ne siessünk, osszuk be az erőnket, mert akkor visszafelé nem fogjuk bírni! Bár ők voltak azok, akik minden padot elsőként kipróbáltak.







Megnéztük a soproni amfiteátrumot is, igaz itt most csak levágott fűhalmokkal találkoztunk. De a lányok remekül elvoltak, "bálát" építettek.




Örültem, hogy mindeki jól érezte magát. Kicsit (nagyon) tartottam attól, hogy ez a " pénz nélküli" nyaralás nem lesz valami élvezetes. De tévedtem, szerencsére! (Persze más körülmények, más programok...)

Mindenki sajnálta, hogy nem maradthattunk tovább...

2010. június 26., szombat

Diának


Latinka ajándékláncában most Dia kapott tőlem ajándékot.
Igyekeztem úgy összeállítani a csomagot, hogy minél nagyobb örömet okozzak. Készítettem egy táskát -kézzel varrtam, mert varrógépem még mindig nincs :), szedtem és szárítottam egy adag mentát, illetve a csomagba került még egy tűzzománc medálos lánc is. :))

2010. június 12., szombat

Jó volt...

Múlt hétvégén szuper szombatunk volt!!! Az egyik közeli falucskában remek programot találtunk. A helyiek már néhány éve május végén - június elején a gyerekeknek szentelik az egyik szombatot. Most a népmesék világába kalauzoltak bennünket, a gyerekeknek különböző feladatokat kellett megoldaniuk egy-egy népmeséhez kapcsolódva. Ott volt Lúdas Matyi, az Ördög, a rátóti csikótojás, az égig érő fa, a hétmérföldes csizma... Annyira ötletes, szórakoztaó volt, hogy sajnáltam, hogy csak hét állomás van. A feladatok teljesítése után mindenki kapott a tarisznyájába (a bejáratnál névre szóló tarisznya került minden kicsi nyakába) egy-egy "aranyat", amit a végén ajándékokra lehetet beváltani! :)
Persze az akadályok leküzdése után sem unatkoztunk: lehetett gyöngyöt fűzni, fát faragni, karkötőket, tűzzománc ékszereket készíteni, ugrálóvárazni, rohangálni:) Közben a színpadon különféle programok voltak: zenekarok, táncosok, énekesek.
De hogy ne csak a lelkünk lakjon jól, délben ebédet is lehetett venni, amelyben - a gyerekek nagy örömére - palacsinta is volt!
Délután is folytatódott a mulatság: jöttek a tűzoltók, rendőrök, volt kamion, traktor, lufihajtogató bohóc, vattacukor, közös zenélés.... Még felsorolni se tudom mindet... :))
Nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekek -természetesen- haza se akartak jönni, de annyira elfáradtak, hogy már nem nagyon maradt erejük a tiltakozásra, amikor felvetettük, hogy induljunk...

Köszönet a szervezőknek!!! (Bár nem hinném, hogy olvassa ezt a blogot valaki közülük! :D)

Íme néhány fénykép:

Tűzzománcok, amelyeket mi készítettünk (mind a négyen):






Mimi lánca (a lelkesedés nagy volt, de a befejezéshez azért én is kellettem...):


Zsuzsó lánca (neki Gyuri segített, mert látta, hogy mindkét láncot nem tudom egyszerre fűzni...):



A bohóctól a csajok virágot kértek (a kép már otthon készült):






Közös zenélés a Pogácsa együttessel:




Az ugrálóvárnak mindig nagy sikere van...




A fafaragást először Zsuzsó próbálta ki, de ezt látva Miminek is oda kellett menni és faragni....




Készülnek a láncok:




Felmászni az égig érő fára.... (ez volt az egyik feladat):


Nem félünk az Ördögtől! ( Akkor engedett el, ha kitöltöttünk egy mesékkel kapcsolatos totót! :) )




2010. június 11., péntek

Ajándék Elzától




Latinka ajándékláncában vettem részt ismételten. :))) Most Elzától kaptam ajándékot: egy klassz pulcsit és egy nyakláncot.
Köszi szépen!

2010. június 4., péntek

Nyaralás?

Annyira boldog voltam az év elején, mert kiderült, hogy június 19-től július 2-ig Sopronban nyaralhatunk. De hamar örültem... Több olyan dolog törént, ami miatt nem tudjuk kihasználni a két hét pihenést. :((( Ha szerencsénk van, akkor az első hetet... talán..... reménykedem....
Így arra gondoltam, megkérdezlek benneteket, hogy van-e kedve valakinek Sopronban eltölteni néhány napot (június 26-július 2.) ... Ha igen, e-mailben megbeszélhetjük a részleteket!